– Elõször is engedje meg, hogy a Lovas Nemzet nevében is gratuláljak kitüntetéséhez, hisz ha valaki, akkor ön igazán megérdemelte! Elsõsorban mi miatt büszke erre a díjra? – Ez a legkedvesebb elismerés, amit életem során kaptam. Megérdemeltem-e? Biztos vannak olyanok, akik még nem kapták meg, és tõlem jobban megérdemelték volna, de én azt hiszem, hogy ezzel a személyemnek szóló díjjal az egész fogathajtó társadalom négyéves teljesítményét is jutalmazták. Így már bátran vállalhatom, hogy megérdemeltem. – Pedig négy évvel ezelõtt nem indult minden könnyen… – Valóban, hosszú viszálykodás után merült fel az én nevem az elnökválasztáskor. Azt hiszem, Némedi István vetette fel annak lehetõségét, hogy személyemben egy kívülrõl jött ember kerüljön pozícióba, hisz be kell valljam, nem sok elõképzettségem volt a fogathajtás területén. – Kikre támaszkodhatott, miután csekély különbséggel megválasztották? – A felkérést követõen még a választás elõtt megkerestem Váczi Ernõt, hogy tanácsadóként segítse a munkámat. Õ kérésemre igent mondott így megfelelõ szakmai háttérrel ellensúlyoztam hiányosságaimat. Mindemellett végig igyekeztem a rendkívül összetett sportág fortélyait megtanulni, a legutolsó idõkig nem szégyelltem senkitõl tanácsot kérni, kérdezõsködni. – Amilyen gyorsan odakerült a fogathajtók élére, olyan gyorsan le is csillapodtak a kedélyek. – Az elsõ hetek tapogatózása után gyorsan megpróbáltunk rendet tenni a házunk táján. Szerencsére gyorsan megbarátkoztam azokkal a segítõkész munkatársakkal, mint Mátyus Zsuzsa és Fintha Gábor, akik napjainkban is a legtöbbet teszik a fogatsportért, a hazai versenyek jó színvonalú szervezéséért. – Mik voltak a legfontosabb tennivalók? – Rendszeresen üléseztünk, és megpróbáltunk minden ügyben elvi döntéseket hozni, nem pedig személyes érdekek szerint irányítani a sportágat. Úgy érezem, sikerült egy fegyelmezetten mûködõ, európai szintû szervezetet létrehozni. A szerencse pedig az eredményeket illetõen végig velünk volt, bár véleményem szerint a szerencse csak az arra érdemeseket pártolja. – Negatív élménye nem is volt az elmúlt évek alatt? – Bár a fogathajtók nagyon karakán és kemény emberek, ami a szívükön az a szájukon, összességében elmondhatom, nem ért kellemetlenség elnökségem alatt. Õszintén mondhatom, hogy csak szépre emlékezem. – Sikeres „lovas pályafutása” mégis befejezettnek tûnik! – A Duna Televízió elnökeként igyekeztem minél többet tenni a lovassport népszerûsítéséért. Ezt nem elvtelenül tettem, hiszen tavaly a legnézettebb sportmûsorunk a kecskeméti Négyesfogathajtó Világbajnokság közvetítése volt, és igen sikeresnek mutatkozott az Aachenben forgatott, vagy a Jardy-ból vásárolt filmünk is. Mivel a televízióból kikerültem, nem tudtam volna ezeket a megszokott szolgáltatásokat nyújtani, a színvonalat tartani. Ez egy nagyon drága sport a közvetítés tekintetében is, fõleg ha igényesen szeretnénk csinálni. Többnapos versenyrõl van szó, amely közvetítõkocsit, féltucat kamerát igényel. Mindezek ellenére ma is vallom, hogy a lovassportok Magyarországon a legsikeresebb, legnagyobb érdeklõdésre számot tartó sportágak lennének, ám az országos napilapok, és az elektronikus média szerkesztõi nem ismerik a sportág értékeit, nem így gondolkoznak. Pedig Szilvásváradon vagy Fábiánsebestyénben akár tízezer nézõ is összejön egy szombati-vasárnapi versenynapon. – Mégis Szilvásváradon tavaly versenyt sem rendeztek, és úgy tûnik idén még fogatot sem tudnak indítani… – A legnagyobb fogathajtó központunk Szilvásvárad, ott hajtani mindenki számára élmény. A gyönyörû helyszín és a stadion magáért beszél, ráadásul az egyik legismertebb magyar turisztikai célpont. Emellett a fogathajtás vezetõ hazai lófajtájának, a lipicainak tenyésztési központja. Biztos az anyagi háttere, hiszen a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) tulajdona. A világbajnokság pályáztatásakor a hét nevezõ település közül az egyik legesélyesebbként tartották számon, ám végül Kecskemét nyert. A döntéshozatal ezen a téren eléggé személyfüggõ, Bács-Kiskun megye jobban lobbizott, a rendezéshez szükséges pénzt gyorsabban összegyûjtötte, mint Szilvásvárad. Remélem, sõt ennek bizonyos jeleit is látom, hogy az FVM vezetése felismeri, Szilvásvárad igen értékes az ágazat imázsának szempontjából. Többet kell áldoznia rá, hogy ne jusson Máriapócs sorsára, amely vagy tíz évig meghatározó színhelye volt a magyar fogathajtásnak, s mára teljesen elfeledtük. – Elnöksége alatt – egyelõre - a legnegatívabb esemény a világbajnok Michael Freund elhúzódó doppingügye. – Ez az eset némi árnyékot vet a sportra, de számunkra egy újabb siker esélyét jelenti. A vizsgálat és a döntés elhúzódása a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) szigorú szabályrendszerének és bizottsági hatásköröknek köszönhetõ. Én úgy gondolom, hogy az ügy jelenlegi állása szerint nem születhet olyan döntés, mely szerint Freund megtarthatná világbajnoki címét. Lázár Zoltán megérdemelten fogja megkapni az aranyérmet. A FEI-n belül a németek súlya nagy, nyilván ennek tudható be a vizsgálat alapossága, de ez nem jelenthet ennél többet. Ebben az ügyben egyébként Fugli Károly fõtitkár az illetékes. Biztos vagyok benne, mindent megtesz, hogy pont kerüljön a kényes ügy végére. – Mi miatt döntött úgy, hogy nem indul az újabb szakági elnökválasztáson? – Láttam az emberek ragaszkodását és bevallom jólesett, ám elhatároztam, csak abban az esetben vállalom a jelöltséget, ha látom, hogy egységesen támogatják a régi szakbizottságot. A régiók egy részében azonban új elnököt szerettek volna. Ezt én tudomásul vettem. Mondok Józsefet, Izsák polgármesterét alkalmasnak találom a szakág vezetésére. Rendelkezik azzal a hivatali háttérrel, amivel jó színvonalon irányíthatja a szakágat. Én válsághelyzetben kerültem az elnöki székbe, a szakbizottság tagjainak erõfeszítésével és valamennyi fogathajtó támogatásával szerencsésen felülkerekedtünk a gondokon. Bízom, hogy az új vezetés tovább tud menni azon az úton, amin elindultunk, sõt érdemben tovább is tud lépni az elért eredményeken. – Hogyan látja a fogatsport jövõjét, lát-e arra esélyt, hogy Magyarország újra, mint „lovas nemzet” tündököljön? – A lovat szeretõ emberek számára még külföldön is lovas nemzet a magyar, ám a hazai viszonyokat látva lelkünk mélyén ez már elveszni látszik. A tradícióink a mai napig erõsek, elég, ha Bábolnára, Mezõhegyesre vagy Kisbérre gondolok, ám a jelenünk kevésbé érdemli meg a szépen hangzó lovas nemzet titulust. Ami majdhogynem töretlenül megmaradt, még mindig a csúcson van, az a fogathajtás. A meghatározó lovas országok közül egyetlen szegény országként mutatjuk ezt a teljesítményt. Az agráriumnak, és az országnak is egy valós imázserõsítõ pontja lehet ez, eredményeink nagyobb hangsúlyt kellene, hogy kapjanak. – Ön szerint minek köszönhetõ ez a sikeresség? – Egy számadattal illusztrálnám a teljesítményünket: míg a 80 millió lakosú Németországnak 42 négyesfogata van, úgy a 10 milliós Magyarországnak 24. Ezek fenntartása éves viszonylatban is milliárdos nagyságrendû költséget jelent, nem beszélve a résztvevõk személyes áldozathozataláról. Ez csakis a magyar ember legendás lószeretetének köszönhetõ, s ezt valószínûleg már a génjeinkben hordozzuk magunkkal. Emiatt érdemeljük meg, hogy lovas nemzetnek nevezzenek. – Mégis régebben több figyelmet kapott a sport, mind a média, mind az állam részérõl. – Manapság szakmai kérdésekben is túlontúl nagy a politika befolyása. Olyan dolgokat is magához von, amiben nem képes felelõs döntést hozni, vagy nem tudja azt megfelelõen felügyelni. A Nemzeti Lovardába menet látom a Kerepesi úti ügetõpálya szétrombolását. Szemünk láttára tették tönkre, majd adták el áron alul, hogy egy újabb bevásárló központ épüljön a helyén. Mindez annak köszönhetõ, hogy nem a területet ismerõ, a lovasvilág értékeivel tisztában lévõ szakemberek döntenek, hanem befektetõk. Mezõhegyest úgy privatizálták, mint egy krumplitermelõ állami gazdaságot, vagy egy kazángyártó üzemet. Aki ebben döntött, tudnia kellett volna, hogy a ménesbirtokot akkor hozták létre, amikor az Egyesült Államok kikiáltotta függetlenségét. Ha egyszer ellátogatna hozzánk az USA elnöke, elvihetnénk a nemzeti kincsként számon tartott Mezõhegyesre. A település határában ötösfogat várná, lovasbandérium kísérné, a mûemlékegyüttes közepén ökröt sütnének. Ilyen már nem lesz soha többé. Ahogyan Budapest sem lesz már Európa egyik lóversenyközpontja, az orosz, lengyel, balkáni mágnások nem itt futtatják a lovaikat, nem itt fogadnak, mert kicsinyes hivatalnokok négyzetméterekben mérték a lehetõséget. Azt sem tudták, hogy mit tesznek tönkre, nem hogy XXI. századi stratégiában gondolkodtak volna. A magyar agrárium helyzete mára a politikai és a kulturális elit szemében leértékelõdött, ezáltal a társadalom egésze sem becsüli. Az FVM régebben az egyik legfontosabb minisztérium volt, mára jóval hátrébb csúszott a minisztériumok rangsorában. Az európai uniós tárgyalások során hazánk páratlan talaj- és éghajlati adottságait sem tudtuk érvényesíteni. A hungaricumok nagy többsége mezõgazdasági, vagy élelmiszeripari termék, de ezt a kormányzati döntésekben alig veszik figyelembe. Az ágazat rangját a szakmának kell visszaszereznie, más ezt helyettünk nem teszi meg. Az egész ágazat, vele együtt a lótenyésztés és a hozzá tartozó iparágak, sportok helyzetét át kell gondolni, és megfelelõ helyzetértékelésre alapozva hosszú távú stratégiai terveket kell készíteni. Ha mi magunkat nem becsüljük meg, akkor másoktól végképp nem várhatjuk el. – Vannak-e jövõbeli tervei a lovas ágazattal kapcsolatban? – Szeretnék a jövõben a felvázolt célok szerint dolgozni, ezt a munkát segíteni. Jó lenne létrehozni egy lovas újságírói klubbot, ahol a szakma jelenlegi krémje és a kezdõ újságírók találkozhatnának egymással, a legjobb szakemberekkel és a döntéshozókkal, méghozzá abból a célból, hogy szakmai tudásukat, személetüket megismertessék, átadhassák. Ebben a munkában szívesen részt vennék. Másik konkrét tervem pedig egy igényes kivitelû, magyar lovas tradíciókról szóló film készítése, melyet a nemzetközi piacra szánnék. Ennek a szinopszisa már jórészt kész, a pénz összegyûjtésén dolgozom. – Köszönöm, az interjút, további jó egészséget és sikeres munkát kívánok! ifj. Bozsik József