– Szegény családban 5 testvéremmel apa nélkül nõttem fel, ugyanis Édesapám a háborúból hazatérve 1946-ban meghalt. Már fiatalon segítnem kellett édesanyámnak, hogy a mindennapi betevõt elõteremtse. Az általános iskola mellett 1948-1949-ben a Levelényi Állami Gazdaságban juhászkodtam. A gazdaság tulajdonában lévõ ménesben sokszor megültem a csikós lovakat. Ekkor figyelt fel rám elõször Polner János, a csikótelep vezetõje. Állást ajánlott a lovak mellé, természetesen azonnal elfogadtam. Itt kezdõdött el versenypályafutásom. A telepen lévõ galopp és díjugrató lovakkal a környékbeli versenyeken indultam. Sokkal izgalmasabb és érdekesebb volt, mint eddigi „munkám”. Szorgalmasan gyakoroltam az általam kreált pályán. Sokszor buktam, de ez nem vette el a lelkesedésemet. Az 50-es években már egymás után jöttek az eredmények. 1952-ben 13 évesen Magyar Bajnokságot nyertem. – Ilyen fiatalon! Hogy tudta Suti bácsi feldolgozni ezt az eredményt? Hogy folytatódtak a sikerek? – 1952-tõl, mint válogatott lovas, Európa versenyeit jártam. A korán elért sikerek engem nem töltöttek el semmiféle önteltséggel, hiszen nekem ez volt a munkám, ebbõl éltem. Naponta hat órát ültem lovon, dolgoztam és szerettem, amit csinálok. Igazából nem elmélkedtem azon, mit jelentenek számomra ezek az eredmények. 1957 májusától októberig külföldön tartózkodtam a válogatottal és versenyeztem. – Aztán kijutott a római olimpiára. Hogy emlékszik vissza élete legnagyobb versenyére? – Nem mondhatom, hogy a legideálisabban alakultak a körülmények, mivel Széplány nevû lovamat a verseny elõtt két héttel kaptam meg a Bábolnai Állami Gazdaságtól. Burgert Róbert a gazdaság vezetõje kijelentette, hogy csak én lovagolhatom a tulajdonukban lévõ lovat. Széplányról tudni kell, hogy egy nagyon érzékeny, izgága, fegyelmezetlen ló volt. A bemelegítéseknél külön odafigyelést igényelt. Én általában a nehezebb lovaglású lovakkal értem el a legnagyobb sikereket. Széplánnyal is hamar létrejött közöttünk a megfelelõ összhang. Egyéniben a 10. helyezést értük el, nyilvánvalóan egy hosszabb felkészülési idõvel többre lettünk volna képesek. – Mikor került Suti bácsi a HÖR DÓZSA-hoz? – Kiskunhalas a 6o-as évek közepén már a magyar lovassport egyik fellegvárának számított. Ekkor már javában folyt a rivalizálás a Bp.-i Honvéd és a HÖR DÓZSA között. A Bp.-i DÓZSA megszûnésével az ottani lovasok Halasra kerültek, erõsítve ezzel az egyesületet. Hirling József nyerõ csapatot irányított itt. Köztük volt a többszörös magyar bajnok Matajsz János, Bábel József és Karcsú Imre. Ilyen légkörbe csöppentem bele. Kiskunhalas számomra az ideális körülmények mellett a megélhetést és a szakmai továbbfejlõdést jelentette. Sokat segítettünk egymásnak az edzéseken. Ez idõ tájt már a HÖR DÓZSA volt az az egyesület, amelyre a válogatott épült. Utaztunk és versenyeztünk, legjobb tudásunk szerint. – Miért hagyta abba a versenyzést olyan hirtelen? – 1972-ben a gerincsérvem miatt fejeztem be végleg a versenyzést.1971-ben még készültem a müncheni olimpiára, de nem jutottam arra érdemes lóhoz, így nem indultam. Ha valaminek nekikezdtem, azt teljes erõbedobással csináltam, nem láttam értelmét „játszadozni” egy általam nem megfelelõnek tartott lóval. – Melyik ló nõtt legjobban a szívéhez? – Nem tettem különbséget lovaim között, egyformán a szívemhez nõtt valamennyi. A legeredményesebb azonban Öregúr volt. Magasugratásban nem volt nyerõ, de a 16o-on szerintem többet nyertem vele, mint az akkori magyarországi 16o-as lovak összesen. (Öregúr 1962-ben még kenyeret hordó kocsisló volt Békés megyében. Származása máig ismeretlen. - a szerzõ) – Mi lehetett Suti bácsi sikereinek titka? – Mindig a legjobbat próbáltam kihozni a lovamból és magamból egyaránt. Figyeltem és tanultam versenytársaimtól is. Erre a legjobb példa a lipcsei verseny. 57.-ként startoltam egy olyan versenyszámban, ahol a lovas saját maga választotta a vonalvezetést, és a legjobb idejû lovas nyert. Én sosem voltam jó a pályáim megválasztásában, ilyenkor mindig az elõttem indulók vonalvezetését figyeltem. Vasili P. román lovas ekkor már mindkét lovával vezetett a mezõny elõtt 14 másodperccel. Én az általa választott vonalat lovagolva vertem meg saját pályájával. Így sosem volt gondom a vonalvezetéssel. Életemben egyetlen egyszer tévesztettem, ráadásul, amikor én építettem a pályát. – Mi történt 1972 után? – A lovasiskolában maradtam, mint szakaszparancsnok, késõbb század–parancsnok lettem. A határõr lovászképzésben 1986-ig vettem részt, ekkor vonultam nyugállományba. Manapság nevelt fiamnak, Sós Atillának segítek a lovak kiképzésében. – Mi a véleménye a mai lovassportról? – A mai magyar lovassportban sajnos a pénz és a tehetség ritkán találkozik. Az anyagiak viszont a lovas elszántsága és szorgalma nélkül nem elegendõ. A lehetõségek jobbak, a lovasok képzettebbek, tanultabbak, de az elszántság és a kitartó munka még hagy kívánnivalót maga után. – Köszönöm a beszélgetést! További jó egészséget kívánok! Suti István életútja 1939. június 23. Mindszenten született 1948-1949. Levelényi Állami Gazdaságban dolgozik, mint juhász 1951. Felgyõi Állami Gazdaságban csikós 1952. õsz: a válogatott tagja Budapesten; edzõi: Tóth Béla, dr. Reznej Jenõ, Mártonfi Béla, Haslinszki Géza 1953. Magyar Bajnokság 1. hely 1956. tagja volt az olimpiai keretnek, de fiatal kora miatt nem indulhat 1957. Népstadion Nemzeti Vállalatnál versenyez 196o. Római Nyári Olimpiai Játékokon 10. helyezés (Széplány) 1963. Kiskunhalasi Határõr Dózsa színeiben versenyez 1969. NATO bajnokság, Bécs 1. hely – elõléptetik alhadnaggyá 1972. egészségügyi okok miatt befejezi a versenyzést 1986. századosként nyugállományba vonul Babó Szilvia